Érdekes egy közmeghallgatás volt

Ahogy azt már itt jeleztem kedves Olvasóimnak, szerdán november 13-án közmeghallgatás volt a városházán. Akit érdekel, megtekintheti itt: Ahhoz képest, hogy a törvény azt mondja: „A képviselő-testület évente legalább egyszer előre meghirdetett közmeghallgatást tart, amelyen a helyi lakosság és a helyben érdekelt

Most szerdán (2019. november 13-án) 17.00 órakor közmeghallgatás lesz

Remélem sokakhoz eljutott a hír – amit a címben is írok -, hogy ezen a héten közmeghallgatás lesz . Egy biztos, aki eljön, azok java része biztos nem az önkormányzat honlapján találja meg ezt a fontos információt. Ott ugyanis jól el van

A BFE kiadványának találkozása a valósággal (sok képpel alátámasztva)

Ahogy azt ígértem, még jelentkezem egy kis összehasonlítással, és én amit ígérek betartom! Kezembe került a BFE eheti jó vaskos kampánykiadványa, igazi, klasszikus önfényezős cucca. Szeretem mikor valaki képtelen az önkritikára, az eredményeit sorolja, a kurdarcairól hallgat és bizonyos esetekben elferdíti a

Miért NE szavazz FIDESZ-es jelöltre

Ez most egy nagyon rövid, lényegre törő bejegyzés lesz tőlem. Ma megjelent a sajtóban több helyen is két hír:https://index.hu/belfold/2019/10/11/borkai_lemondasat_koveteli_a_kormanyparti_magyar_nemzet/https://index.hu/belfold/2019/10/11/borkai_zsolt_rendkivuli_bejelentes/ Lehet bármilyen szimpatikus egy jelölt, ő nem dönthet semmiben önállóan. A FIDESZ az FIDESZ és az is marad. Egy központi irányítású szervezet, ahol

Még egy kis visszatekintés 5 évvel korábbra

Ha már úgy belejöttem a választási különszámok összehasonlításába, gondoltam megnézem az 1. választókerületi jelöltek 2014-es vitaműsorát is (https://www.youtube.com/watch?v=OsxAyKPPqoo ). Lássuk, ki mit ígért és mit tartott be belőle! Két jelölt van, akivel érdemes foglalkozni, hiszen bekerültek a testületbe: dr. Bakó Krisztina és

A polgármesterek 2. vitaműsorának elemzése

Tegnap, azaz 2019. október 6-án volt a budaörsi polgármesterjelöltek második vitaműsora. (https://www.youtube.com/watch?v=JPmzAXrY484 )Az első vita egész jól sikerült, kíváncsian vártam a másodikat, de sajnos csalódnom kellett. Kissé kifulladt a lendület mindkét részről. Viszont elhangzott jó pár olyan kijelentés mindkét jelölt szájából, ami

Miért ne szavazz a BFE jelöltjeire (avagy mit ígértek 5 éve és mi valósult meg azokból)

Wittinghoff úr javaslatára, hogy „a tényeknek higgyenek, ne az ígéreteknek”, úgy döntöttem előveszem a Budaörsi Infó 5 évvel ezelőtti választási különkiadásos lapszámát egy kis összehasonlítás kedvéért. Lássuk, mi mindent ígért meg Wittinghoff úr egyesülete nekünk 5 éve és abból mit sikerült megvalósítani!

Beszéljünk egy kicsit mások választási ígéreteiről!

A vasárnapi választókerületi vita után megnéztem a polgármester jelöltek csatáját is, és kikívánkozik belőlem pár megjegyzés az elhangzott ígéretekkel és egyéb kijelentésekkel kapcsolatban. Akik szokták olvasni bejegyzéseim, azok már tudják, kifejezetten utálom a felelőtlen ígéreteket, a be nem tartható és hiteltelen szövegeket.

Miért fontos egy képviselő hitelessége – szavahihetősége

Az előző „Miért” posztomban már kitértem a csalók kockázatára, de úgy érzem nem eléggé, így egy kicsit tovább fejtegetném a kérdést, hogy jobban rávilágítsak bizonyos összefüggésekre. Régi vicc, de sajnos a legtöbbször igaz: – Honnan tudod, hogy egy politikus hazudik? – Mozog

Kedves Látogatóm!

Üdvözlöm a honlapomon. Bencsáth Gergelynek hívnak, 46 éves, okleveles könyvvizsgáló, méhész, regisztrált villanyszerelő,budaörsi lakos vagyok. 1999 óta dolgozom már a versenyszférában, különféle pénzügyi vezetői/felső vezetői pozíciókban – a legtöbbször nemzetközi cégeknél -, de voltam már Angliában 1 évig kamionsofőr, sőt másodállásban több