Hobbijaim

Mint az már a Végzettségeim ( https://www.2040budaors.hu/vegzettsegeim/ ) menüpontból kiderül, elég sokrétű az érdeklődési köröm. Már 14 éves korom óta imádok motorozni, amikor az első KRESZ vizsgámat letettem segédmotoros kerékpár kategóriára. Azóta is szinte folyamatosan motorozom, amikor csak tehetem.

Első motorkerékpárom egy Yamaha JOG Artistic spec típusú gép volt, melyet 6,5 évig gyűrtem, hosszabb túrákat is megtéve vele (Szlovákiába, Kőszegre, Szegedre …), sajnos ellopták. Akkor 1,5 évig nem volt motorom, majd 2000-ben átnyergeltem Harley-Davidsonra, melyet azóta is nagy becsben tartok. Sajnos 2003-ban egy figyelmetlen autósnak köszönhetően a motor megsérült, így viszont a helyreállítás során egyedi fényezést kapott és jelenleg így néz ki:

Elég sok helyen jártam vele hazánkban:

Ki ne ismerné fel a Dunakanyart a háttérben

És külföldön is:

Itt épp Törökországban, ami az eddigi leghosszabb túrám volt motoron a maga oda-vissza 5000 kilométerével

Mikor meguntam, hogy túl drága a szerviz, úgy döntöttem, hogy kitanulom inkább magam is a motorkerékpár szerelést. Ott ismerkedtem meg olyan tanárokkal, akik felkeltették érdeklődésem a veterán járművek iránt és azóta is segítenek a szerelésben. Az iskola elvégzése során ruháztam be egy fellelt állapotú Pannónia T5h motorkerékpárba, egy hozzá tartozó Duna oldalkocsiba (mely darabokban volt akkor) és egy Motorkuli márkájú utánfutóba:

Fellelt állapotában a motor

Ezt aztán tanárom, Milotai Sándor segítségével, hosszú és rögös munka árán újjáépítettük:

Még darabokban..
Alakulóban
és a szóló motor készen a Harley mellett
Majd elkezdtük az oldalkocsit is hozzáépíteni
Végül pedig a Motorkulit is
Amikor végre elkészült
Motorkulival a Nagyvásár csarnoknál

Veterán motor után kellett egy veterán kocsi is, így megvettem ezt:

Egy 1975-ös gyártású litván Zsigulit

Amit ugyancsak újjáépítettem – bár ezt már inkább építtettem – én magam keveset tudtam hozzátenni, de azt nagy lelkesedéssel:

Építés alatt…
És amikor már elkészült
2015 év elején
Azóta is imádok kirándulni vele. Itt épp a sümegi vár előtt
Vagy épp Párizsban, útban hazafelé Angliából 2018-ban (akkor 6900 kilométert utaztam akkori munkahelyem egyik megbeszélésére néhány kitérővel. Budapesttől egészen Loch Nessig és vissza)

2019-ben pedig régi álmom valósítottam meg, szereztem egy buszt is!

Azóta már kicsit dolgoztam rajta, de messze még az út vége. Valamikor a jövőben belőle is OT-s jármű lesz, de addig terveim szerint a képviselői munkára is befogom majd, amennyiben megválasztanak.

Tervem az, hogy negyedévente ingyenes buszos kirándulással egybekötött lakossági fórumot tartsak rajta. Sok beszélgetéssel egybekötött, ismerkedős, hasonlóan jó hangulatú kirándulást, mint ez volt:

Hogy mivel is töltöttem az utóbbi években a legtöbb időt? Velük: