W. Tamás polgármester és a BFE-s képviselők be nem tartott ígéretei (III. rész) – 09. választókerület

Sokáig gondolkodtam, hogy a Miért szavazz a Budaörsi Vállalkozók Egyesülete jelöltjeire című kis sorozatomba tegyem-e be a most regnáló városvezetés be nem tartott ígéreteinek gyűjteményét, de végül úgy döntöttem, hogy inkább külön szekciót szánok nekik, mivel elég sok van belőlük. (Éppen ezért már a címben is kiemelem, hogy az adott téma melyik választókerülethez tartozik.)

Mivel a 09-es választókerületben indulok, így először az itteni témákkal foglalkozom, de amint időm engedi írni fogok másról is, mert van mit! Na de nézzük is, hogy mit ígért Farkas Benedek a BFE jelöltje 5 évvel ezelőtt:

Forrás: Farkas Benedek szórólapja 2019-ből

Igen, jól látják, a valóságban ezeknek jó ha a fele ami valóban megvalósult, de a mostani részben a tanösvényekről írnék.

Az előző posztomban ( https://www.2040budaors.hu/2024/05/26/w-tamas-polgarmester-es-a-bfe-s-kepviselok-be-nem-tartott-igeretei-ii-resz-09-valasztokerulet/ ) már bemutattam a tanösvényről szóló egyik „fejlesztett” táblát:

De ha csak ennyi lenne a bajom, nem lenne róla poszt! Kezembe került ugyanis a BFE szóróanyaga, amiben az alábbi szerepel:

Sőt! Van hozzá kép is:

Forrás: BFE kiadvány 2024

Ha csak ennyit látnék, még a végén el is hinném, hogy milyen rendben mennek a dolgok a BFE és W. Tamás vezetése alatt. Csakhogy valahogy nem sikerült a polgármester úrnak és csapatának kibontania „az igazság minden részletét”.

2024. május 07-én a Budaörsiek csoportban ezt osztotta meg egy csoporttársunk:

Amire Farkas Benedek rögtön előadta a BFE szokásos válaszát:

„Még nincs teljesen kész, de már majdnem elkezdtük!”

Hogy is függ össze ez a bejelentés meg a BFE kiadvány? Nagyon egyszerűen, magam is szoktam néha arra járni és gondoltam megnézem mit sikerült az illetékeseknek és a jelenlegi képviselőnek összehozniuk 2024.05.25-éig, azaz nagyjából 3 hét alatt. Hadd mutassam meg képeken a balesetveszélyes helyek szombati állapotát:

Ez itt a Naprózsa tanösvény legteteje, ahol leginkább kellene a védelem a lezuhanás ellen…3 hét, semmi változás
A védő kábelek lazák, megtekeredettek, rozsdásak…
Ez az oszlop így mire jó? dísznek maximum…

Hogy néznek ki az információs táblák? (Amikről ugye már írtam a fentebb említett korábbi bejegyzésben is)

Úgy kiszívta a nap a táblát, hogy szinte olvashatatlan…

Szóval megígértük 5 éve a választókerületben lakóknak, hogy fejlesztjük a tanösvényeket. Íme a fejlesztés! Ja nem, mostmár csak annyit hazudunk a kiadványban, hogy a lépcsőt kijavítottuk. Fejlesztésről a mostani füzetben már egy szó sincs! És hogy miért mondom, hogy azt hazudtuk? Íme a lépcső!

Idősek részére kifejezetten ajánlott! Halkan megjegyzem, hogy a kiadványban Törökugrató tanösvénynek írják a Naprózsa tanösvényt, de hát a képviselőnek nem kell ismernie ugye a körzetét…az nem része a munkájának… (és mielőtt valaki azt hinné, hogy ez egy másik ösvény, akkor a BFE kiadványában a kép felső részén láthatja a 3 db információs táblát, aminek két tagjáról én mutatok fentebb közelebbi képet, szóval, ez ugyanaz…)

Szóval lehet, hogy felújították valamikor, de az nem most volt. Ezen kívül jelenleg balesetveszélyes, amit 3 hét alatt nem sikerült elhárítani, pedig egy nap alatt magam is meg tudnám csinálni a két kezemmel az egészet, de az 5 milliárd forintos idei keretbe biztos nem fért bele ez…meg ráér. Plusz a drága képviselő ennyit tud: facebookon beírni, aztán annyi. probléma a részéről megoldva. Utánamenni, visszaellenőrizni, addig nyaggatni az illetékeseket amíg a balesetveszély elhárul? Na azt Farkas Benedek nem tudja. Eddig se ment neki más ügyekben sem, ez kiderül a képviselő testületi ülések jegyzőkönyveiből is… és igen, pontosan az ilyenek miatt indulok el a körzetben, hogy végre gazdája legyen az itt lakók problémáinak, végre megoldások szülessenek üres lózungok helyett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük